Cégeknek, vállalkozásoknak
A vállalkozók győztek a ki tud többet a projekt finanszírozásáról versenyben!
A Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projekt vezetői a program megvalósítása során a cégek és vállalkozások együttműködésére, támogatására is számítanak. A szelektív hulladékgyűjtésre való ránevelés egyik leghatékonyabb eszköze lehet a példamutatás. Ezért is fontos az együttműködő partnerek bevonása a kampányba, hogy már a modell kiterjedt működése előtti fázisban is tudatosítsák a környezetvédelmi szempontokat, és ők maguk mihamarabb magukénak mondhassák a projekt célkitűzéseit. A kereskedők és vállalkozók megszólítása azért is különösen fontos, mert egyrészt példát mutathatnak a szelektív hulladékgyűjtés tekintetében, másrészt hogy ők maguk is olyan terméket forgalmazzanak, amelyek csomagolóanyag-takarékosak.
Ezért a projekt vezetői több módon is be kívánják vonni a kampányba a vállalkozókat. Egyrészt ők is folyamatos tájékoztatást kapnak majd a projekt aktuális állapotáról, valamint lesznek kifejezetten nekik szóló környezetvédelemmel kapcsolatos akciók, rendezvények, események.
Első lépésben a legfontosabbnak azt tartották, hogy kikérjék véleményüket egyrészt a környezetvédelmi attitűdjeik, valamint a szelektív hulladékgyűjtésre való hajlandóságuk tekintetében. Az együttműködés meglehetősen jól indult, hiszen a válaszadásban igen készségesnek mutatkoztak.
A megkérdezett kereskedők 87%-a érzi úgy, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékkal példát kell mutatnia a vásárlóinak és harmada vallott úgy, hogy már most is elviszi a szelektív hulladékgyűjtőbe a szemetet a cégtől, míg azon lakosok közül, akiknek módjában áll már most szelektíven gyűjteni a szemetet is csak a kétharmada teszi ezt meg.
Míg a megkérdezett vállalkozások vezetői körében viszonylag sokan, 58%-kuk vallott úgy, hogy hallott a projektről, addig a lakosság körében jóval alacsonyabb arányokat tapasztalhattunk. A ki tud többet a projekt finanszírozásáról versenyben meglepő módon szintén a vállalkozók kerültek ki győztesen, náluk a 78% emelte ki az Unió szerepét a projektben.
Csak így tovább, hajrá!

